Helsinki avagy Muminok Kääntöpöytäban
Kling Feri írása -
2013 októberében a New Flavours of Your Life című Grundtvig projekt keretében Helsinkibe látogattunk, hogy első ízben találkozzunk a többi résztvevővel, és megnézzük, mivel foglalkozik finn partnerünk, a Dodo Organization.
Nagy izgalommal vágtam neki ennek az utazásnak. A Grundkert életében komoly változások voltak finnországi utazásunk idején, és én egyre elkötelezettebb lettem a közösségi kertek ügye iránt. Élőben viszont nemigen láttam a saját kertünkön kívül mást. Meg a Leonardó Kertet még, persze, de az is csak kétsaroknyira volt a Grundkerttől, és nem héthatáron túl. Elsődleges célom tehát az volt, hogy minél több helyi közösségi kertet megnézhessek, és az ott látottakból amit lehet, itthon hasznosítsunk a saját kertünkben.
Emellett kissé zavart még a gyenge angoltudásom. Nem tudtam felmérni, mennyit fogok érteni a programból. Szerencsére, ezzel nem voltak komoly gondok. Mint kiderült, az egymás megértésének szándéka és célja képes legyőzni a nyelvi korlátokat.
A dodósok nagyon profin rakták össze a programot. Voltak beszélgetések, előadások, kézműves programok, közös főzés, városnézés, kert-látogatás... le a kalappal! Néha kicsit rohanós volt ugyan, de hát tanulni mentünk, inkább legyen tartalmas, mint unalmas!
A kertekkel kapcsolatban nagy meglepetések értek. Nálunk, ugye, a közösségi kert még egy új csoda, bár egyre több van, szerencsére. Így tehát a közösségi kert az közösségi kert. Elsősorban kihasználatlan zöldterületeken, vagy üres építési telkeken jelenik meg. Minél több, minél rendezettebb parcellával, csinos utacskákkal, tűzrakóhellyel, mint egy sokszemélyes hétvégi telek. Helsinkiben pedig -bár voltak hasonlók is- elsősorban indusztriális területeken jártunk. Elhagyott gyárudvaron, valamikori vágóhídon, vasúti rendezőpályaudvaron, és a legtöbb helyen valami underground, civil terepről volt szó, ahol van persze kert is. Az már úgy benne van a kultúrában, de nem az a fő hangsúly, hanem része valami másnak. Ekkor éreztem rá a közösségi tér fontosságára. Megértettem, hogy kertészkedni ugyan a legkényelmesebb egy rendezett kertben, de ha minden a kertészkedésnek megfelelően van berendezve, akkor kevés hely marad a kreativitásnak, programoknak, közösségi életnek. Remélem, ez a megértésem tükröződik valamelyest a Grundkerten is :-).
De hogy elmeséljem, mi is az a címben említett Kääntöpöytä... gondolom, többen is kíváncsiak vagytok: Szóval, az úgy volt, hogy a Finn Vasúttársaságnak volt egy régi, használaton kívüli rendezőpályaudvara. Olyan szép, békebeli. Ahol még volt egy mozdonyfordító is. Mert régen, ugye, a mozdonyok nem úgy mentek, hogy erre is meg arra is, hanem az eleje fele mentek, a hátulja fele meg tolattak. Hogy menni lehessen vele, meg kellett fordítani. Ezt úgy oldották meg, hogy csináltak egy irdatlan nagy korongot, a közepén egy sínpárral, körülötte meg minden irányban sínek futottak. A mozdony ráállt a korongra, és a megfelelő irányba fordították, majd legurult a kívánt sínpárra. Ez a megoldás már kissé elavult, másnak nem használnák, mint ipari műemléknek. Erre mit csinált a Finn Vasút? Na mit? Odaadta a civileknek, hogy nekik majd jó lesz. (Pedig nem is norvégok, hanem finnek, a norvég civilek egy másik történet...)
A helyi civilek pedig birtokba vették a területet, részben felújították, a kocsiszíneket átalakították, berendezték, a mozdonyfordítóra pedig építettek polikarbonátból egy melegházat, köré, a kibetonozott fordítóárokba pedig magas ágyásokat. Kész is a közösségi kert.
Egyébként több helyen is láttunk olyat, hogy betonra építettek kertet. Zsákokba, vagy faládákba raktak földet, és abban gazdálkodnak.
Hadd mutassak meg két dolgot, amit Kääntöpöytäból lestem el ... Az első és eredeti Grundkertben még nem voltak magas ágyások. 2013 őszén költöztünk ki onnan. Tavaly, a Grundkert 2.0-ban kicsit még máshogy néztek ki, viszont ...
Ilyen lett egy magas ágyás a Grundk3rtben.
És így néznek ki Kääntöpöytäban.
Maria büszkén mutatja a komposzttoalettjük ajtajában állva az Arany Vasvilla Díjat, amit erre a rendkívül hasznos létesítményre kaptak.
Hopp, mi ez? Már csak egy arany vasvilla hiányzik a Grundk3rtből.
Ez pedig a bónusz. Ha elolvassátok, mi van az épület üvegére írva a hölgykoszorú feje felett.
Igen, Kääntöpöytäban van a Helsinki Petanqueszövetség központja is, fedett pályákkal az épületben.
Szóval, bevallom, a Helsinkiben tett látogatás óta lobbizom annyira, hogy legyen a Grundkertnek is petanqueja. Épp két hete, hogy vettünk egy készletet :-).
Persze, ezek csak kiragadott példák, a teljesség igénye nélkül. Azt hiszem, a tárgyi dolgoknál sokkal fontosabb az a hozzáállás, amit Helsinkiben érzékeltem a közösségi kertekkel kapcsolatban. Hogy igen, nagyszerű dolog a közös kertészkedés, de nem kell tőle hasra esni magunk előtt, hogy mi a városban kertészkedünk. Ha ez megmarad belterjes, kiváltságosoknak szóló hobbinak, akkor pár év múlva, ha lecseng a jelenség divatja, el is múlik, ahogy jött. Arra kell inkább törekednünk, hogy erős közösségeket hozzunk létre, amik fenn tudnak tartani akár kerteket is. Ha lesznek civil közösségek, lesznek kertek is. De ha a kertekben nem alakul ki valódi közösség, azzal megint elveszítünk egy kiváló lehetőséget a civil társadalom fejlődésére.
