Május 17.
*Ha azt mondom szerszámtárolás, akkor te azt mondod sufni.*
A Grundkert 2.0 faházához csak mély tisztelettel tudok viszonyulni, hiszen ez volt az első olyan közös teremtő-alkotó munkafolyamat a kertben, aminek a végeredménye ötvözte az improvizációs építészet minden örömét, bánatát és még használhatónak is bizonyult. Természetesen szinte nulla szakértelemmel hoztuk össze és nagyon büszkén néztünk rá nap mint nap az elmúlt nyáron. Ám ez a faház már a múlté.
Azt nem tudnám pontosan megmondani, mikor indult be az új faház keresésének a lavinája, de anyait-apait beleadtunk. Őrbódé, bádogbódé, szerszámtároló csilliárdos négyzetméteráron, újságosbódé és "jaj-de-messze-van-Debrecen-Győr-Szeged" rosszul szövegezett hirdetések tucatján rágtuk át magunkat, amikor is belefutottunk A FAHÁZBA, melynek valószínűtlen paramétereit így lehetne összefoglalni: ingyen, megöregedve és elbontásra ítélve. Közben természetesen még azt is megkockáztattuk, hogy összetákolunk egy újat, amihez az alapanyagot majd megvesszük, de a kövérke költségvetés megtekintése után ... könnyű volt dönteni.
Íme a Grundk3rt jövendőbeli faháza.
Czabán Réka megszervezte az akciót: szakértelem és szerszámok [Suha György és a mesterember gurulós bőrönd], autók és kemény férfiak [Mérő Gábor, Ráduly Zsolt, Kovács Jozsó], a bátor kalapácskezelő [Németh Laci], flex és éles tekintet [Szabolcs és Zi], központi ceruzakezelő és feliratozó [Nagyon Nagyi], zsír, zöldségek, kenyér és sütike [Réka Czabán, Szakács-Pancea Margit], céklalé, fülig mosoly és kis kosár [Torgyán Berta], tojáskrém, metszőollók és folyton-morgás [kingha].
A kertkapuból indultunk vasárnap délelőtt, olyan tíz óra magasságában. Becsületünkre váljon megpróbáltunk konvojban haladni, de nem sikerült - mert először mindenki Bertát kereste, majd egymást, de végül mégiscsak sikerült eljutni Diósdra a Homokos utcai műveleti területre. Itt már vártak házigazdáink Tóth Lia, Kulcsár Krisztián és Mira lányuk valamint a faház, meg a temérdek munka.
A továbbiakban pedig meséljenek a képek.
Érkezés, tanakodás: van ennek a háznak fedett fémvázas terasza; teljesen elborítja a lonc, rózsa, vadrózsa, szőlő, tuja; jó kis betonalapra helyezték, de itt-ott sajnos kissé korhadt, viszont strapabírónak tűnik és nem utolsósorban HATALMAS.
Nekifekszünk a munkának - ki kell hámozni a házat a növényborításból, el kell kezdeni szétbontani mondjuk a terasz felől, ki kell mindent hordani és egyébként is - SOSEM VÉGZÜNK VELE!!!
A munkafolyamat minden mozzanatát nehézkes fotókkal dokumentálni úgy, hogy kesztyű van a kezeden és egy hatalmas rakás lonc-rózsa-szurkálós halomban bénázol. Na, ezért fotóztak mások is :).
De azért komolytalankodni lehet - lásd Mérő Gáborunk minden mozdulatát.
Bontás belülről, bontás kívülről, bontás felülről - félelmetes ütemben, rutinnal és szakértelemmel dolgoztak a fiúk, segítettek lányok. Persze közben ettünk és megpihentünk. Megcsodáltuk tündérszép Mirát, az ifjú pár kislányát - és igen, itt a bizonyíték arra is, hogy flexxxeltünk fényes nappal, vasárnap, vidéken - húsleves és rántott hús evés helyett.
Létrás képeink egyike
és szerelmetes másika
Majd a komolytalankodásnak véget vetettünk -
Miután a fiúk lekapták a ház tetejét gerendástul, a lányok beszámozták az oldalakat - megszületett a döntés, mely szerint sokkal egyszerűbb panelekre bontani és úgy szállítani az egész kócerájt.
Mi nők eközben girbegurba ács és egyéb szögekkel, deszkákkal viaskodtunk az árnyékban.
Záróképként - az utolsó elemek elszállítása ...
Elégedetten fejeztük be a munkát és reméljük sikerül mihamarabb elszállítani az elemeket a Grundk3rtbe és megálmodni-felépíteni megújult erővel a faházat.
Ráadásként pedig Mira lányozó mosolya :)
